Mint ahogy arról más sok módon hírt adtunk, egy meglehetősen hosszadalmas jogi eljárás folyt és folyik a Cégbíróságon a 2019 őszén és telén választott tisztségviselőink cégjogi bejegyzésének ügyében.
Ezzel kapcsolatban szeretnénk egy igen fontos döntésről tájékoztatni tagjainkat: az Ítélőtábla 2020. szeptember 29-én kihirdetett végzésében visszautasította azt a fellebbezést, amelyet egy tagunk nyújtott be a Cégbíróság azon végzése ellen, amely a 2019 októberében a Küldöttgyűlés által választott igazgatósági és felügyelőbizottsági tisztségviselők bejegyzése ellen irányult.
Minden jel arra mutat tehát, hogy nincs több törvényes akadálya annak, hogy a tisztségviselőink bejegyzésre kerüljenek.
A végzés nem érinti a 2019 telén megválasztott elnökünk bejegyzésének ügyét, az továbbra is a Cégbíróság döntésére vár, szintén egy tagunk által indított eljárás keretében.
Az Ítélőtábla végzését az Irattár menüpont alatt, ide kattintva olvashatják.
2020. szeptember 29.